Még 1896-ban történt, hogy a Hartsdale nevû kis településen élô dr. Samuel Johnson állatorvos egy barátjának felajánlotta: temesse elpusztult kutyáját az ô almáskertjébe. Bizonyára nem gondolta, hogy együttérzésének e szép gesztusával Amerika elsô kisállat-temetôjének alapkövét rakta le. Több mint egy évszázaddal késôbb a hajdani almafák helyén már több mint 70 000 háziállat alussza örök álmát. A világ egyik legrégebbi kisállat temetôje egy New York környékbeli lankás hegyoldalon fekszik, White Plains-tôl délre, alig harminc percnyire Manhattantôl.

Hagyománnyá nemesedett gondoskodás

Nyugalom, szépség, szeretô gondoskodás és mindenre kiterjedô figyelem jellemzi ezt a hagyományokat teremtô, különleges intézményt. Ahol tavasszal több mint háromezer szál krizantém, nyaranta húszezer begónia virágzik a hatalmas lombkoronájú fák és szomorúfüzek árnyékában, kutyák, macskák, madarak, hüllôk és más kisállatok – megannyi szeretett jóbarát – nyughelyén. A temetô gazdáinak még arra is van gondjuk, hogy december elejétôl színpompás díszítésû balzsamvirággal és lucfenyô koszorúkkal terítsék be a sírokat. Egy különösen szép karácsonyi hagyomány Hartsdale-ben: gyertyagyújtó ünnepélyt tartanak, s a látogatók állateledelt tesznek a karácsonyfák alá, amit a temetô munkatársai összegyûjtenek és eljuttatják az élôkhöz – az állatmenhelyek lakóinak.

„Hartsdale Békés Királyságában”, ahogyan hosszú évek óta nevezik, a gondoskodás és figyelem nem csak a külsôségekre terjed ki. Minden módon igyekeznek enyhíteni a kedvencét sirató ember fájdalmát. Elszállítják az elpusztult jószágot, otthonról vagy az állatorvosi rendelôbôl, végigkalauzolják a gazdát a temetôn, segítenek a sírhely, a koporsó, a sírkô kiválasztásában. A ravatalozóban békében és háborítatlanul elbúcsúzhat elvesztett kedvencétôl, és ott lehet az elföldelésnél is. Egy barátságos, kápolna-szerû, modern hamvasztóban ér véget azoknak a kis állatoknak a földi pályafutása, akiknek gazdái ezt a formát választják. A ravatalozásról nekik sem kell lemondaniuk. Az egyéni hamvasztást igénylôk még aznap megkapják kedvenc háziállatuk földi maradványait egy urnában. Több kis állat együttes elhamvasztása esetén a hamvakat szétszórják a temetô virágos emlék-kertjében.

Persze mindenki olyan külsôségekkel adja meg jószágának a végtisztességet, amilyent a pénztárcája megenged. A skála a legegyszerûbb fától az érckoporsóig, a mûkô fejtáblától a márvány síremlékig, a bádogdoboztól a díszes urnáig terjed.

Hadikutya-emlékmû és oroszlán-síremlék

Az Egyesült Államokban a maga nemében egyedülálló a híres Hadikutya-emlékmû. A 10 láb magas kôtömb tetején, az amerikai zászló alatt egy németjuhász szobra vigyázza a temetô csendjét. A nemzet kisállat-barátainak adományaiból emelték 1923-ban, hogy emléket állítsanak az I. Világháborúban szolgáló hadikutyáknak. A Hôsök Napján sokan zarándokolnak ide, hogy megemlékezzenek a hôs állatokról.

Valószínûleg nem az egyetlen magyar, aki Hartsdale-ben temette el kedvenc társállatát, de kétségtelenül a legérdekesebb honfitársunk a sikeres festô, Parlaghy Vilma hercegnô, akinek II. Vilmos császárról festett portréja ma is a New York-i Zsidó Múzeumban függ. A hercegnô imádott oroszlánkölykének adta meg itt a végtisztességet, 1912-ben.

Egy 9–10 éves forma, ifjú ember pedig az alábbi, szívet melengetô versikével búcsúzott elhamvasztott cirmos cicájától:

Drága Jóisten!

Vigyáznál Tigrisre?

Ô volt a legjobb barátom.

És Spencer barátja.

Legszívesebben

a játékegerével játszott.

Nézd meg, játszik-e Sasával

és összebarátkoztak-e.

Nézd meg, légy szíves, van-e ennivalója,

vize és kuckója,

sok-sok játéka.

Hát ilyen hely ez az amerikai sírkert, teljes nevén a Hartsdale-i Történelmi Kisállat-temetô és Krematórium.

Hegedûs Eszter